Negyvenkilencedik fejezet

Az Invidious távozása után a Susevfin viszonylag hamar helyreállt a nyugalom. Kapcsolatba léptünk Boosterrel, és rajta keresztül Jacob Nive-val. Jacob elnézést kért, amiért elhozta Boostert, és megadta neki a Crackennek hátrahagyott adatokat, de Booster végtelenül konoknak és kitartónak bizonyult, továbbá egy csillagromboló állt a rendelkezésére, ami komoly ütőerőt képviselt. Nive aztán beszélt Gurtt ezredessel, tájékoztatta őt a történtekről, és felajánlotta neki, hogy azokat a kalózokat, akik leteszik a fegyvert, beveszi a Túlélők közé, és ezzel bevonja őket a Luke-kal, illetve velem kötött megállapodásba. Gurtt ezredes - mint a rendszerben tartózkodó legmagasabb rangú Invid-tiszt - leállította a felszíni csapatokat. Ennek ellenére, arra az esetre, ha egy-két Tavirához hű egység tovább folytatná a harcot, a Zsivány-osztag gépei ott köröztek a kormányzói palota felett, amíg Booster le tudta küldeni néhány biztonsági osztagát, illetve, amíg Nive leküldött két-három tucat Túlélőt, hogy intézzék el a felszíni problémákat.

Mint kiderült, a Zsiványok éppen egy hosszabb járőrszolgálatot láttak el, amikor Cracken elérte és átirányította őket a Courkrus- hoz. Noha tekintélyes távolságból indultak, olyan útvonalat terveztek, amelyet követve Boostert megelőzve érkeztek meg a bolygóhoz. Rövidesen Booster is befutott, és felajánlotta egykori társaimnak, hogy elviszi őket a Susevfihez, így aztán a Venture fedélzetén tették meg az utat. Celchu és Gurtt az első tárgyalást Yumflában tartották, és sikerült megállapodást kötniük, amelynek értelmében a Túlélők megtarthatták a hajóikat. Hamarosan a helyi politikusokat is bevonták a megbeszélésekbe, és nem voltak kétségeim afelől, hogy a Susevfi heteken belül kérvényezni fogja felvételét az Új Köztársaságba, valamint hogy a bolygó egy ütőképes hadseregre is szert tesz, cserébe a Túlélők végre tisztes otthonra lelnek.

Mindezeken felül Elegos jelezte, hogy a Susevfit sokkal kellemesebbnek és barátságosabbnak látja, mint a Keriltet - és ezek után valószínűnek tűnt, hogy a még élő caamasik egy része átköltözik ide. A kedvező fordulatok láttán az az érzésem támadt, hogy a caamasik nyugodt és bölcs útmutatása mellett a Túlélők és az Invidek elindulnak egy hosszú úton, és a helyi lakosokkal összefogva erős, virágzó, békés világgá varázsolják a Susevfit.

A Jensaarák persze továbbra is problémát jelentettek, de a caamasi ezt a megoldhatatlannak tűnő helyzetet is megoldotta. Mire az összecsapás során keletkezett sérüléseim begyógyultak, valamint a városban helyreállt a rend és a nyugalom, a Nive által leszállított Jensaarák találkozhattak azokkal, akiket Luke és én legyőztünk, valamint azzal a hat-hét társukkal, akik kint a Gyűrűben őrködtek egy kisebb állomáson. Mint megtudtuk, nemcsak az Invidious-t rejtegették, hanem a Pulsar Skate-et is, és azzal tértek vissza a bolygóra.

Amikor a Saarai-kaar eszméletre tért, meglepődött azon, hogy életben van. Még jobban összezavarodott attól, hogy a tanítványai sem haltak meg, sőt megtarthatták a páncélzatukat és a fénykardjukat. Amikor felült az ágyon a kormányzó lakosztályában, ahová rögtön az összecsapás után szállítottuk át, végighordozta tekintetét a tanítványain, aztán Luke-ra nézett, majd Elegosra, végül énrám.

- Így akarsz gúnyolódni velem, Halcyon? - kérdezte tőlem megvetően, és a Jensaarák felé intett. - Végignézeted velem, ahogyan magad mellé állítod őket? Ahogyan a gyilkos céljaid szolgálatába állítod őket?

Zavarba jöttem attól, hogy csakis velem törődött, hiszen kettőnk közül Luke volt a mester. Megráztam a fejemet, és higgadtan visszakérdeztem:

- Ha valóban gyilkos célok vezérelnek engem, miért hagytalak életben?

- Hogy megkínozhass, mielőtt megölsz - jelentette ki az asszony. - Jedinek nevezitek magatokat, holott a fajtátok több nemzedékkel ezelőtt letért a Jedik igazi útjáról. És azok sem jobbak, akik a te akadémiádon tanulnak. - Felszegte az állát, kék szeme lázasan és harciasan csillogott. - Mi vagyunk az igazi Jedik, mi, a Jensaarák. Egyszer már megpróbáltatok megsemmisíteni minket, de kudarcot vallottatok.

- Még sosem láttál engem - válaszoltam a fejemet csóválva. - Sosem jártam itt, és sosem akartam ártani a népednek.

- Ez jellemzi a Halcyonokat - vágott vissza indulatosan -, tagadják a gonoszt, amit örököltek.

Luke-ra pillantottam, és odaszóltam neki:

- Én ebből egy szót sem értek.

- Én sem - vallotta be a Jedi-mester.

Elegos a vállamra tette kezét, és halkan megszólalt:

- Ha megengeded, segítek.

- Parancsolj, tiéd a terep! - feleltem a karomat széttárva.

A caamasi előrébb lépett, és fél térdre ereszkedett a Saarai-kaar előtt.

- A Jensaarák a te teremtményeid. Te készítetted fel őket, átadtad nekik azokat a tanításokat, amelyeket te is elsajátítottál - mondta Elegos tiszteletteljesen és halkan, gyengéd és megnyugtató hanghordozással. - Te vagy az első Saarai-kaar, de hűen őrzöd mások emlékét, tiszteletben tartod az áldozatukat.

Az asszony pislantott néhányat, de aztán bólintott, és fojtott hangon válaszolt.

- Igen, így van.

És ekkor a fejemben a töredékek kezdtek összeállni. Amikor az imént kiszolgáltatottan hevertem a Saarai-kaar lába előtt, Tyris képét sugalltam neki abból a bizonyos álmomból, mert rádöbbentem, hogy a vívóstílusa ugyanaz, mint az anzati Jedié. Ösztönösen cselekedtem, és nem ismertem fel annak jelentőségét, hogy amikor az asszony elbizonytalanodott, azt suttogta: mester. Amikor megpillantott, látta az egyenruhámat, az ezüst színű pengémet, és azt hitte, a nagyapám érkezett meg, esetleg valaki más, mindenesetre azzal a céllal, hogy befejezze azt, amit Nejaa Halcyon elkezdett. De akárhogyan próbálkoztam is, akárhogy kutakodtam is az emlékezetemben, nem tudtam őt elhelyezni abban az álomban.

Elegos összekulcsolta maga előtt a kezét, mintha imádkozna, és továbbra is halkan folytatta:

- A mai napig tiszteled a tanítóidat és a barátaidat, ápolod emléküket. A haláLukert egy Halcyont tartasz felelősnek és egy másik Jedit, aki majdnem pontosan úgy néz ki, mint én, igaz?

Igen - felelte a Saarai-kaar az előzőnél jóval élesebb hangon, majd rám szegezte a mutatóujját, és tovább beszélt: - Egy Halcyon ölte meg a mesteremet és a férjemet azon a napon, aztán ő és a társa elvonultak, és a sorsunkra hagytak minket. Tovább már nem törődtek velünk, mert elérték, amit akartak: súlyos károkat okoztak nekünk. Arra esküdtek fel, hogy szolgálják az életet és valamennyi élőlényt, de cserben hagytak minket, tanúbizonyságát, adva, hogy a Jedik hazudnak. Mi addigra már tudtuk, a mesterünk mondta nekünk, hogy mi egy másik fajta vagyunk. A Jedik megérkezése ide, a Susevfire, bebizonyította, hogy igaz minden, amit tanítottak nekünk.

Luke széttárta a karját, és közbeszólt:

- Az igazság gyakran nézőpont kérdése.

- Te nem voltál ott! - csattant fel a Saarai-kaar, és a szemében dühödt villámok cikáztak. - Neked nem lehet semmiféle nézőpontod!

Már éppen készültem, hogy előhozakodjam az álmommal, amikor Elegos kinyújtotta a karját, az asszony térdére rakta a kezét, és megszólalt:

- Nekem viszont van. És megmutathatom neked.

- Nem te vagy az a Jedi! - felelte az asszony, és ingerült pillantást vetett a caamasira.

- Nem, nem én vagyok - erősítette meg Elegos -, de megoszthatok veled egy titkot. Megajándékozlak a bizalmammal, amit remélem, viszonozni fogsz. Tudom, hogy nem akarsz ártani senkinek, ezért bízom meg benned. Azt kérem tőled, hogy fogadd el a bizalmamat, hogy időben megállhass, és ne árts senkinek.

Luke a szeme sarkából kérdőn pillantott rám, mire bólintottam, és halkan odaszóltam neki:

- Minden rendben lesz. Elegos tudja, hogy mit csinál.

A Saarai-kaar rekedtes hangon, gyanakodva kérdezte:

- Mit akarsz tenni?

- A caamasiknak van egy sajátos képességük - kezdett bele a magyarázatba Elegos. - Az elménk mindörökre eltárolja a fontos emlékeket, amelyeket bizonyos körülmények között megoszthatunk másokkal. Az idők folyamán felfedeztük, hogy megoszthatjuk a népünk többi tagjával, míg más fajok esetében csakis a Jedikkel. Úgy hisszük, hogy ezt az Erőhöz fűződő kapcsolatuk teszi lehetővé, és ha közülünk valaki Jedivé válik, módjában áll megmutatni az emlékeit a többi Jedinek. - Méltóságteljes lassúsággal hátrafordult, megfogta a jobb csuklómat, és miután maga mellé húzott, tovább beszélt: - Ez a férfi, aki jelenleg a Keiran Halcyon nevet használja, nem más, mint Nejaa Halcyon unokája. Nejaa volt az a Jedi, akit te a mestered meggyilkolásával vádolsz, és a caamasi, aki vele volt azon a napon, az én nagybátyám. A nagybátyám elküldte nekem az esetről szóló memnit, megosztotta velem a barátja halálának emlékét. Ebből a nézőpontból ismerem azt a gyászos eseményt, és kész vagyok megmutatni neked abban a reményben, hogy megérted a másik nézőpontot.

A Saarai-kaar a caamasi felé nyújtotta a jobbját, és alig hallhatóan suttogta:

- Mutasd meg nekem azt az emléket!

Elegos felállt, de a csuklómat továbbra sem engedte el.

- Nem ismerlek elég jól ahhoz, hogy átadjam neked az emléket. Keirant viszont jól ismerem, átadom neki, és majd ő fogja átsugározni az elmédbe.

- Azt kéred tőlem, hogy bízzak meg egy Halcyonban? - recsegte a Saarai-kaar. - Túl sokat kérsz, caamasi!

Elegos lenézett az asszonyra, és a maga higgadt módján visszakérdezett:

- Túl nagy kérés, ha cserébe megszabadulsz attól a tehertől, ami több mint negyven éve nyomja a válladat? Túl nagy kérés, amikor Keiran nem mészárolt le sem téged, sem pedig a társaidat, holott könnyedén megtehette volna, ráadásul hited szerint pontosan ezért jött ide? Az óvatosságod csodálatra méltó, de ne hagyd, hogy elzárjon téged az igazságtól.

Az asszony habozott néhány másodpercig, aztán bólintott, és kijelentette:

- Rendben. Gondolkodni fogok azon, amit elém társz.

- Örülök, hogy így döntöttél - udvariaskodott Elegos, majd hozzám fordult: - Készülj fel, kérlek!

- Csak neki küldjem át, vagy Skywalker mesternek és a tanítványoknak is? - kérdeztem a caamasira sandítva.

- Megtiszteltetésnek venném, ha nekem is megmutatnád - közölte mosolyogva Luke.

A Saarai-kaar a szemét résnyire húzva méregette a Jedi-mestert, aztán biccentett.

- Hadd lássa ő is..- mondta végül.

- Rendben - mormoltam, és felkészültem. - Részemről kezdhetjük!

Furcsa bizsergés futott fel a jobb kezemen, és behatolt az agyamba. Merítettem az Erőből, és összefontam azzal, amit Elegostól kaptam, aztán átsugároztam a körülöttem állók tudatába. Érzékeltem, hogy kapcsolatba lépek valamennyiükkel, egyeseket forrónak éreztem, másokat óh, szörnyen fagyosnak. Egyfajta reléként szolgáltam, de magam is láttam az agyamon átömlő memnit.

Az emléket akkor sem módosíthattam volna, ha akartam volna. Miután egy caamasi szemével láttam, egy caamasi érzéseit éreztem, egy caamasi fejével gondolkodtam, minden változtatás szánalmasan emberi, és nyilvánvalóan mesterséges lett volna. Ezenfelül az adatfolyam akkora erővel és olyan mennyiségben áradt be az elmémbe, hogy teljesen lekötötte azt, az Önálló gondolataim gyakorlatilag megszűntek létezni. Láttam és hallottam, éreztem ízeket és szagokat - óh, de még milyen szagokat éreztem! -, de annyit, hogy a legtöbbjét egyszerűen nem tudtam hová besorolni. A memni olyan volt, mint egy rendkívül bonyolult holofelvétel, amit újra és újra meg kell nézni ahhoz, hogy észrevegyük és felfogjuk minden részletét.

Egyik pillanatról a másikra Ylenic It’kla testében találtam magam. A jobb és a bal oldalamon egy-egy Jedi állt. Ylenic magában Fűszerfának nevezte a nagyapámat - természetesen ismerte a valódi nevét, de csodálatos szaglásából eredően inkább a szagok, semmint a nevek alapján raktározta el emlékezetében a személyi információkat. A másik Jedit Sivatagszélnek nevezte. Hallottam, hogy Sivatagszél figyelmezteti a velünk szemben felsorakozott Sötét Jediket, majd minden ezt követő mondatot, pontosan úgy, mint abban az álmomban. Aztán megkezdődött a harc, pengék villogtak, búgtak, sisteregtek és sziszegtek.

Végtelenül idegennek és furcsának találtam azt, hogy egy caamasi testében élem át a közelharcot. Csalókán vékony tagjaiban hihetetlen erő rejlett. Rövid, csosszanó léptekkel mozgott, hogy egy pillanatra se veszítse el az egyensúlyát, de minden pillanatban készen állt arra, hogy szükség esetén szökkenjen és támadjon. Láttam, hogy az ellenfelem felém lendült, és hol balról, hol jobbról sújt le rám, mialatt a védelmem gyenge pontjait keresi. Már az első pillanatokban megállapítottam, hogy a nő rendelkezik már tapasztalattal, de hogy mennyivel, az rejtély maradt számomra, és mialatt kitartóan nyomult felém, a lelkem mélyén ébredezni kezdett a félelem.

Heves fájdalom hasított a bal oldalamba, amikor a vörös hajú nő - Porrózsa - kék pengéjének hegye egy pillanatra elérte a bőrömet. Megperzselt ruha bűze csapott az orromba, és a kíntól majdnem el-vesztettem az eszméletemet. Hihetetlen gyorsasággal távolabbra pördültem, és miután teljesen megfordultam, lesújtottam az ellenfelemre, és aranyvörös pengémmel félresöpörtem az övét.

A nő remekül vívott, de tudtam, hogy jobb vagyok nála.

Az izmaim megfeszültek, aztán függőlegesen felrántottam a kardomat, ami alulról besiklott a nő pengéje alá, és ekkor felhasítottam a testét, a csípőjétől a válláig. Porrózsa hátratántorodott, és hanyatt zuhanva elterült a földön. A következő pillanatban egy kék energiarobbanás elemésztette a testét, és a lökéshullám hanyatt taszított engem.

A Saarai-kaar tudatába bocsátott Erő-nyúlványon keresztül érzékeltem, hogy az asszonyt elönti a gyász Porrózsa halála miatt, de ez semmi volt ahhoz képest, ami akkor következett, amikor balra pillantottam. Fűszerfa a földön feküdt, fénykardja tőle valamivel távolabb hevert a homokban. Tudtam, ha képes vagyok összpontosítani, ha el tudom nyomni magamban a fájdalmat, visszarepíthetem a fegyvert a társam kezébe. Egyetlen pillanat kellett volna hozzá, és mert az anzati Éjiverejték önhitten diadalmaskodott, úgy tűnt, megadja nekem ezt a pillanatot.

Ekkor Fűszerfa a kardjáért ugrott, és Éjiverejték szíven szúrta őt. Szinte éreztem, hogy az izzó energiapenge behatol a barátom mellkasába, és elmetszi a szálakat, amelyek az életét a testéhez kötik. Azt hittem, hogy azonnal meghalt, de valahogyan még mosolyognia is sikerült. A kék penge, amely a földhöz szegezte, felszikrázott és kihunyt, én pedig azonnal tudtam, hogy mi történt: Fűszerfa bevetette a legritkább Jedi-képességet, noha szörnyű árat fizetett érte.

Éjiverejték a levegőbe emelkedett, vonaglani kezdett, aztán a mellkasa, valamint a jobb és bal oldala beroppant. A következő pillanatban elrepült, és a betonkupola alatt tarkálló sátrak közé zuhant. Az ő teteme is felrobbant, akárcsak azé a Sötét Jedié, amelyikkel Sivatagszél végzett. Halandó testük többé nem tudta magában tartani a sötét oldal energiáit, amelyek kék tűzgömb formájában törtek elő belőlük, és szétzúzták a betonkupolát. Fűszerfához rohantam, és kivonszoltam őt a szabadba, mialatt felettünk a kupola kezdett összeomlani. Érzékeltem, hogy Sivatagszél a levegőben tartja a leszakadó betondarabokat, aztán - amikor mindhárman biztonságos helyre jutottunk - egyszerre elengedett mindent.

A homokban térdeltem, és az ölemben tartottam a barátom fejét. Sivatagszél mellettem állt, és a vállamon nyugtatta a kezét.

- Szerintem felismerte - vélekedett halkan -, hogy Tyris annyira kiváló harcos, hogy képes lesz sorban végezni velünk. Nejaa tudta, hogy fénykarddal nem győzheti le őt, így aztán más eszközt keresett, hogy megóvjon minket.

Megsimogattam a nagyapám arcát, letöröltem a vért a homloksebéről, és a szája sarkából.

- Annyi mindent túlélt, hogy aztán itt haljon meg - suttogtam rekedtes hangon. - Annyira szomorú...

- De ha valaki a jó védelmében halt meg - mutatott rá Sivatagszél -, azt meg kell ünnepelni, és az emlékét meg kell őrizni.

- Gyászos nap lesz az, amelyen az effajta nemes eszmék feledésbe merülnek - jegyeztem meg komoran.

- Vagy ha félni kezdenek tőlük - tette hozzá a társam.

- Igen, az még rosszabb lenne - feleltem elmosolyodva, majd mélyen magamba szívtam Fűszerfa illatát, és ekkor észrevettem, hogy a combomra egyre kisebb súly nehezedik. Lenéztem, és láttam, hogy a barátom teste mind áttetszőbbé válik, majd teljesen eltűnik. A következő pillanatban megégett ruhái összeroskadtak, fénykardja a homokba hullott. Tőlünk nem messze a kupola utolsó, még ép részei is recsegni kezdtek, sorban berepedeztek és lezuhantak, ezzel párhuzamosan kisebb-nagyobb törmelékdarabok és apró szilánkok zápora zúdult ránk. Felkaptam egy tenyérnyi betondarabot, végighúztam rajta a hüvelykujjamat, és számomra teljesen idegen, vésett írásjeleket tapintottam ki a felszínén.

Reszketni kezdtem, és ha Sivatagszél nem tart meg, biztosan eldőltem volna.

- Megsebesültél, barátom - mondta halk, együtt érző hangon. - El kell mennünk innen. A gonosznak ebben a birodalmában nem gyógyulhatsz meg.

- Vissza kell jutnom Yumflába - mormoltam elhaló hangon.

- Rendben, aztán pedig irány a Korélia - tette hozzá Sivatagszél, és felsegített a földről. - Nejaa szeretteinek tudniuk kell, hogy a társunk hősként halt meg...

Az emlék ezzel eltűnt a tudatomból, és ismét a lakosztályt láttam magam körül. Sós ízt éreztem a számban. Felemeltem a kezemet, és letöröltem a könnyeimet. Elegoshoz fordultam, hogy köszönetet mondjak neki, de a torkom úgy összeszorult, hogy egyetlen szót sem tudtam kinyögni.

Elegos rám mosolygott, és csendesen mormolta:

- Tudom...

A Saarai-kaar végighordozta rajtunk a tekintetét, és halkan, megrendülten beszélni kezdett:

- Jól ismerem a barátok elvesztése miatti fájdalmat, amit a nagybátyád érzett, caamasi. Sajnálom őt, de hiába hitte szilárdan, hogy ő és a társai járnak az igaz úton, ez még nem jelenti azt, hogy valóban azon jártak. Amikor a kupola összeomlott, maga alá temette a férjemet. Fél tucat barátunkat vesztettük el, és én magamra maradtam három másik tanítvánnyal. - A hasára szorította kezét, és folytatta: - És a fiúval, akit a méhemben hordoztam. Elrejtőzünk a Jedik elől, eltemettük és meggyászoltuk a halottainkat. Egységbe forrtunk, a közös veszteség kötött össze minket. A csapás után új korszak köszöntött ránk, és mégis, ez az emlék mintha azt próbálná igazolni, hogy a gonosz útját járjuk.

- Az emlék egyértelműen bizonyítja - válaszoltam neki komoran bólogatva. - Az írás a kődarabon. A Yavin-4-en láttam ilyent. Azokat a képjeleket a régi Sithek használták.

A Saarai-kaar bólintott, és magyarázni kezdett:

- A mestereink a Sithek tanításairól szóló információkat szereztek egy kereskedőtől, aki régi műkincsekkel foglalkozott. Megtudták, hogy a Jedik a Sithektől lopták a tanaikat, majd eltorzították azokat, és a mestereink arra készültek, hogy visszatérnek az igaz útra. A Jensaara eredetileg Sith szó, és azt jelenti: az igazság tikos követője. Saarai-kaarként én vagyok őrzője ennek az igazságnak. Nem vagyunk gonoszak.

- Az tény, hogy nem vagytok azok - erősítette meg a kijelentést Luke.

Értetlenül pillantottam a mesterre, és megjegyeztem:

- A Sithek tanításait követik.

- Szó sincs róla, Keiran - tiltakozott a mester. - Olyanok készítették fel őket a Jedik útjára, aki később elfogadták a Sithek gondolkodását és filozófiáját, de ők maguk nem fejlődtek odáig, hogy beavassák őket. A mestereik nem találták meg azokat az eszközöket, amelyekkel feltárhatták volna a sötét oldalt. Végül pedig, a mestereik halála után folytatták a tanulást, de azzal a céllal, hogy megóvják magukat a Jediktől. A védekezésnek szentelték magukat. A jó útját választották, még ha rossz okokból is.

Megborzongtam, és tovább vitatkoztam:

- Viszont ha ennyire gyűlölik a Jediket, előjöhettek volna, hogy segítsenek a Császárnak levadászni minket.

A Saarai-kaar előredőlt, a tenyerébe temette arcát, és halkan megszólalt:

- Akkor is elárultak minket...

Felzokogott, mire az egyik tanítványa, a vörös kardos szépség odasietett hozzá, és levette róla a maszkját, majd felénk fordulva magyarázatot adott:

- A Saarai-kaar fia éppen elérte azt az életkort, amikor elnyerhette volna a függetlenségét, ám a Császár pontosan ekkor kezdte el hadjáratát a Jedik ellen. A Saarai-kaar kifejezett kérése ellenére a fia eltávozott innen, és felajánlotta szolgálatait Darth Vadernek. Azonnal végeztek vele, aztán a Jedi-vadászok idejöttek, de sosem találtak ránk. Én még gyermek voltam akkoriban, de jól emlékszem a bujkálásra, a rettegésre. A közösségünk tartotta bennünk a lelket, az adott erőt nekünk.

- És amikor kitört a lázadás - vettem át a szót -, nem csatlakoztatok a felkelőkhöz, mert ők a hőst tisztelték azokban a Jedikben, akik a kezdet kezdetén megteremtettek titeket, de aztán meggyűlöltétek őket.

A Saarai-kaar felemelte a fejet, letörölte arcáról a könnyeket, és ismét kijelentette:

- Nem vagyunk gonoszok.

Luke fél térdre ereszkedett előtte.

- Nem, a Jensaarák nem azok - mondta gyengéden -, de nem is teljesen jók.

- Tessék? - hördült fel a Saarai-kaar, és szigorúan meredt Luke-ra. - Hogy mondhatsz ilyet?

- Ez egy egyszerű igazság - válaszolta Luke -, amit részben magad is értesz, de mert túl közel állsz hozzá, nem láthatod át az egészet. Elkötelezted magad a közösségednek, a tanítványaidnak, ők pedig neked és egymásnak. Ez tartott távol titeket a sötét oldaltól. Még amikor a harcosaid segítettek Tavirának, azt is azért tették, hogy védjenek téged és a Susevfit. Mindez dicséretes és jó, de nem teljesen felel meg a Jedik hagyományainak. - Szívmelengető mosolyt villantott az asszonyra, és tovább fejtegette a nézetét: - A Jedik mindenki más, az összes élőlény védelmének szentelik az életüket. A kötelességeinknek vannak korlátaik. Például Nejaa Halcyon a Korélia-rendszerre korlátozta tevékenységét, kivéve akkor, amikor a rendkívüli helyzetek elszólították onnan. Amikor eljött, kész volt feláldozni az életét másokért. Ti itt nem voltatok nyitottak ezekre a hívásokra, ezekre az áldozatokra, ami korlátozta a hozzáféréseteket az Erőhöz, és mindahhoz, amit az Erő nyújt. Nemrégiben létrehoztam egy akadémiát, ahol szívesen bemutatnám neked vagy a tanítványaidnak a tágabb, régebbi Jedi-hagyományt.

- Megfontolom az ajánlatodat - jelentette ki a Saarai-kaar, majd megborzongott, és tűnődve mormolta: - Lehet, hogy valóban rosszat tettem oly sok éven át?

- Nem tettél rosszat - feleltem neki mosolyogva -, azt tetted, amit helyesnek tartottál, hogy megments másokat. Ez pedig sosem rossz.

- Ez maga a színtiszta igazság - tette hozzá Luke, és felállt. - Mi is hasonlóan állunk. Keiran az egyik Jedi-hagyomány terméke, míg én magam egy másiké. Te és a Jensaarák pedig egy harmadiké. Ha óhajtod, szívesen befogadunk abba a nagyobb Jedi-hagyományba, ami alapjában véve mások szolgálatáról szól, aztán, hogyha az útjaink találkoznak és összeforrnak, annyira erősek leszünk, hogy többé senki sem szakíthat el minket egymástól.